2017. november 21., kedd

Tarja felvágott!!!!

A felvágott készítés nagy szerelem lett, ezeket próbálom a magam agyától kitalálni és akkor kerül ide amikor már szó szerint tökéletes, igen voltak kudarcok.. na nem volt rossz csak nem olyan amit én elképzeltem, de ez már teljesen tökéletes.

Vettem egy szép darab tarját, egyben.
Alaposan körbe sóztam, nekem Erdélyi adalékmentes só van.
Egy tálba teszem és mehet be a hűtőbe, itt hagyom 4-5 nap... kell neki ennyi idő, hogy átvegye a sót alaposan, minden nap megforgatom.
Ezután készítek egy vizes pácot, került bele egy marék szemes bors, 8 cikk fokhagyma szétnyomva, pár babérlevél, ebbe helyeztem a sós húst, lefedtem.. és 8-10 napot ebben tartom a hűtőben és időnként forgatom is benne.
Mikor letelt az idő a présbe raktam, ezzel együtt 24 órát a hűtőbe tartom, onnan kivéve egy fazékba rakom ami felöntök vizzel egészen addig amig a hús van a présbe, 80 fokon 4,5 órát abálom.
Mikor letelt az idő lehűtöm a prést és még egy éjjelre a hűtőbe rakom, másnap reggel veszem ki belőle, és szépen lehet szeletelni.
Aki elkészíti nem fogja megbánni a macerát.

11 megjegyzés:

  1. Drága Valika❤kérlek ird meg hol szerezhető be a készítéséhez való prés? Köszönöm szépen Zsuzsa

    VálaszTörlés
  2. Szia Valika! Biztosan butaságot kérdezek, de nem romlik meg a nyers hús ennyi napon át a hűtőbe?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem Valika vagyok, de talán nem baj, hogy válaszolok.
      A só tartósít (alaposabban kell sózni), és naponta forgatni kell a húst, hogy mindenütt átjárja, ezután kerül a páclébe, ami jó, ha elfedi a húst. Ebben is forgatni kell.
      Marika

      Törlés
  3. Szia Azt szeretném tudni, hogy milyen prést használsz?

    VálaszTörlés
  4. Szép jó napot kívánok, én annyit szeretnék kérdezni, hogy nem kell a húst össze darabolni? Úgy egészben kerül a présbe? Köszönöm

    VálaszTörlés
  5. Szüksége van kölcsönre? Ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot most e-mailben a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen. Sürgősen szüksége van kölcsönre vállalkozása finanszírozásához vagy bármilyen más célra? Engedéllyel rendelkező, legitim és nemzetközi hitelintézet vagyunk. Vállalkozásoknak, vállalatoknak és magánszemélyeknek kínálunk kölcsönöket versenyképes 3%-os kamatlábbal. Akár rövid, akár hosszú lejáratú kölcsönre van szüksége – vagy akár rossz hitelmúlttal is rendelkezik –, a kérelmét a kézhezvételt követően haladéktalanul feldolgozzuk.

    Független pénzintézet vagyunk. Az évek során kiváló hírnevet építettünk ki azzal, hogy több ezer ügyfélnek nyújtottunk különféle kölcsönöket. Bármilyen összegű kölcsönt kínálunk mind állampolgárok, mind nem állampolgárok számára. Szolgáltatásaink közé tartoznak az egyszerű személyi kölcsönök, üzleti/kereskedelmi kölcsönök, autóhitelek, berendezéslízing/finanszírozás, adósságkonszolidációs kölcsönök és lakáshitelek – amelyek mindenki számára elérhetőek, hitelképességtől függetlenül. Ha érdekli ez az ajánlat, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen további részletekért; amint megkapjuk az e-mailjét, azonnal válaszolunk.

    Gyors készpénzes ajánlat Önnek ma, mindössze 3%-os kamatlábbal, hosszú és rövid lejáratú készpénz minden összegben és devizában, fedezet nélkül. Igényeljen most azonnali jóváhagyásért.

    Mindenféle hitelszolgáltatást kínálunk.

    💼 Szolgáltatások:
    🏠 Ingatlanhitelek és jelzáloghitelek közvetítése
    🚗 Személyi és autóhitelek
    💼 Üzleti és berendezéshitelek
    🌱 Zöld hitelek (elektromos járművek, napelemes és ökológiai fejlesztések)
    📊 Kereskedelmi ingatlanhitelek és önmenedzselő nyugdíjalapok (SMSF)
    🏡 Fordított jelzáloghitelek és befektetési hitelek
    🧠 Pénzügyi stratégia és támogatás
    📌 Testreszabott hitelmegoldások személyre szabott támogatással

    Vegye fel a kapcsolatot a Trustbridge Financial Service-szel, hogy hitelt kapjon WhatsApp-on: +2349124847559.

    VálaszTörlés
  6. Szüksége van kölcsönre? Ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot most e-mailben a (trustbridgefinancialservice943@yahoo.com) címen. Sürgősen szüksége van kölcsönre vállalkozása finanszírozásához vagy bármilyen más célra? Engedéllyel rendelkező, legitim és nemzetközi hitelintézet vagyunk. Vállalkozásoknak, vállalatoknak és magánszemélyeknek kínálunk kölcsönöket versenyképes 3%-os kamatlábbal. Akár rövid, akár hosszú lejáratú kölcsönre van szüksége – vagy akár rossz hitelmúlttal is rendelkezik –, a kérelmét a kézhezvételt követően haladéktalanul feldolgozzuk.